Eredményeink

    Stollar Fanni a junior világranglistán

    Egyre feljebb jön a 14 éves magyar a junior világranglistán. A múlt heti egyéni és páros tornagyőzelmét követően a 403. helyre jött előre a junior világranglistán Stollár Fanni, aki ezen a héten is Izraelben maradt egy újabb 4-es kategóriás ITF junior versenyre.

    Őszi tenisztábor az Újbuda Sportcentrumban

    2009-10-26
    Az őszi szünetben, kihasználva a gyerekek szabadidejét, került megrendezésre a Magyar Teniszért Alapítvány szervezésében és kiemelt támogatásával az Újbuda Sportcentrumban a 3 napos tenisztábor. A tábort a hagyományoknak megfelelően, most is Kisgyörgy Geri vezette, mellette Tatár Zsolt és Csőke Geri segédkezett. Napi három edzés volt most is, mint a nyári tábor alkalmával. Sajnos a harmadik napon már látszott az erőnlét hiány, szinte mindenkinek izomláza alakult ki, amit játékos gyakorlatokkal igyekezett feledtetni Csőke Geri. A támogatást az alapítványtól most Szentes Réka, Stolmár Rebeka, Koleszár Zsófi és Szintai Dávid kapta, de a többi Diegos is sokat profitált a tábor adta lehetőségekből. Sajnos a vidéki gyerekeknek Szolnokon és Salgótarjánban igen mostohák a téli edzéslehetőségei, ezért alapítványunk igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy havonta legalább pár alkalommal jó körülmények között gyakorolhassanak fiatal versenyzőink.

    Nike Junior Tour 2009 utazási támogatás

    A Magyar Teniszért Alapítvány ebben az évben is támogatja a Nike Junior Tour döntőjében (Dominika) a magyar részvételt.

    Nyári tábor 2009, Újbuda Sportcentrum

    2009. július 27-31. Az Újbuda Sportcentrumban került megrendezésre nyári tenisz táborunk. Vezető edző: Kisgyörgy Gergely, a résztvevők Szentes Réka, Koleszár Zsófia, Barta Daniella, Kanyó Raymond, Kalocsa Bence, Szintai Dávid, Endrődi Máté, Kiss Bertalan, De Rossi Marcel és Bábosik Bence voltak. Bővebben lsd. az aktiális oldalon és a képgalériában.

    Ösztöndíj Szentes Rékának

    Szentes Réka részére, 2008 szeptemberétől kezdődően 6 havi (30 ezer/hó) ösztöndíjat szavazott meg alapítványunk, mely három hónappal meghosszabbításra került. Az összeg a salgótarjáni teniszező budapesti edzéslehetőségének költségkiegészítésére szolgál.

    Nyári tábor 2008, Poén Tenisz Klub

    2008. július 7-12. Nyári tenisz tábor a Poén Tenisz Klubban. Vezető edző: Kisgyörgy Gergely, résztvevők: Szintai Dávid, Tóth Péter, Bábosik Bence, Dancsó Bálint, Tóth Andrea, Máté Zita, Csomó Dana és Bódis Anna Laura. A Magyar Tenisz Akadémia díjtalan részvételi lehetőséget biztosított.

    Utazási támogatás a Nike Junior Tour döntőjére

    2008 nyarán felkérés érkezett az alapítványhoz Horváth Ernő, a Nike Junior Tour magyarországi sorozatának vezetője részéről. Alapítványunk úgy határozott, hogy támogatja a Nike Junior Tourt, annak érdekében, hogy a magyar fiatalok is rész tudjanak venni a Floridai döntőben. Kuratóriumunk 100 ezer forintos támogatást szavazott meg.

    100 ezer forintos ösztöndíj Bíró Andrénak

    2008 július. Az IDOM Tenisz Klub nemzetközi versenyén a F12 kategóriában Bíró André első helyezést ért el, ezzel szintén kiérdemelte a 100 ezer forintos ösztöndíjat.

    100 ezer forintos ösztöndíjak

    2008. július. A Nike verseny budapesti (Park Tenisz Klub) állomásán a legjobb 12 éves leány és fiú 100-100 ezer forintos ösztöndíjban részesült. A díajazásban Szentes Réka és Valkusz Milán részesült, a 12 éves kategóriák győztesei. Ezen a versenyen lehetett jelentkezni az ingyenes nyári tenisz táborunkba is.

    Az alapítvány létrehozása

    Egy főként orvosokból álló, a magyar sportért és teniszért rajongó, teniszező társaság 2007. szeptember 16-án létrehozza a Magyar Teniszért Alapítványt. Mottó: gyógyítsuk meg a magyar teniszt.